JOG/76/2025. sz. felülbírálati indítvány

Cikk publikálásának ideje:

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya 29022/435-10/2025.bü. számú határozatában a versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntette elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést – mivel a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény– elutasította.

A nyomozó hatóság feljelentést elutasító határozata ellen az Integritás Hatóság felülbírálati indítványt nyújtott be, indítványozta a nyomozó hatóság határozatának hatályon kívül helyezését, és a nyomozás elrendelését.

Az ügyben a feljelentésként értékelt országgyűlési képviselői kérdés alapját képező, az egyik internetes portálon megjelent cikk arról írt, hogy egy kormányzati szereplő munkatársának résztulajdonában álló gazdasági társaság az elmúlt 12 évben összesen több, mint 2,5 milliárd forint értékben nyert közbeszerzési eljárásokat, szinte kizárólag a Kbt. 115.§ szerinti, meghívásos tendereken. A meghívott versenytársak az eljárások többségében ugyanazok voltak, és olyan kiírás is akadt, ahol a becsült értéket szinte forintra pontosan találta el a későbbi nyertes cég ajánlati ára. A cég által elnyert beruházások jelentős része európai uniós finanszírozású volt.

A Hatóság 2025. augusztus 21. napján benyújtott felülbírálati indítványában foglaltak szerint a feljelentést elutasító határozatból, és a közzétett anonimizált iratjegyzékből megállapítható volt, hogy a nyomozó hatóság az ügyben érdemi nyomozati cselekményt nem végzett, csak a feljelentésben előadottak és az annak alapjául szolgáló internetes cikkben írtak vizsgálatára szorítkozott, az ezekben hivatkozott közbeszerzési eljárások iratanyagát sem szerezte be, majd a feljelentést – bármiféle érdemi nyomozati cselekmény elvégzése nélkül- elutasította.

A Hatóság szerint – figyelemmel arra is, hogy jelentős összegű közvagyon érintett az ügyben – szükséges a nyomozás elrendelése annak felderítése érdekében, hogy a közbeszerzési eljárások során milyen szempontok alapján választották ki az ajánlatkérők az ajánlattételre felhívott gazdasági társaságokat, a benyújtott ajánlatok esetében felmerült-e a túlárazás lehetősége, jogszerűen zajlott-e a feljelentéssel érintett cég mint nyertes ajánlattevő kiválasztása, valamint mi volt az oka annak, hogy az eljárások egy részénél a felhívott gazdasági társaságok közül csak kettő-három tett végül ajánlatot. Ugyancsak a nyomozás elrendelése szükséges az egyes közbeszerzési eljárások ajánlattevői, nem kizárhatóan pedig akár ajánlatkérői közötti lehetséges, az árak egyeztetésére, illetve a piac felosztására irányuló megállapodások megkötésére, illetve részükről egyéb összehangolt magatartás tanúsításának feltárására irányuló cselekmények feltárása érdekében.

A Hatóság álláspontja szerint csak ezen érdemi nyomozati cselekmények elvégzése után lehetséges további jogkövetkezményeket megalapozottan levonni az ügyben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a Hatóság felülbírálati indítványának helyt adott, a nyomozó hatóság feljelentést elutasító határozatát hatályon kívül helyezte, ezzel a nyomozás külön döntés nélkül megindult.