JOG/75/2024. sz. felülbírálati indítvány
Cikk publikálásának ideje:
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya 29022/681-4/2024.bü. számú határozatában a hűtlen kezelés bűntett és más bűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést – mivel a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény– elutasította.
A nyomozó hatóság feljelentést elutasító határozata ellen az Integritás Hatóság felülbírálati indítványt nyújtott be, indítványozta a nyomozó hatóság határozatának hatályon kívül helyezését, és a nyomozás elrendelését.
Az ügyben a feljelentés alapját képező, az egyik internetes portálon megjelent cikk arról írt, hogy a mintegy 13 milliárd forintba került egészségügyi informatikai fejlesztések megfelelőségére és használhatóságára több panasz is érkezett, még egy államtitkár is használhatatlannak nevezte azokat. A cikk szerint a közbeszerzési eljárások adatai alapján ezen három informatikai rendszer fejlesztésére 13,4 milliárd forintot költöttek, melyből a legnagyobb összeget egy olyan cég nyerte el, amelyik szinte állandó beszállítója különböző állami szerveknek és nagy beruházásoknak. A cikk szerint a közbeszerzési adatbázisok hiányosak és átláthatatlanok, a megállapodások lényegét a megkötött szerződések mellékletei tartalmazzák, melyeket azonban nem hoztak nyilvánosságra.
A Hatóság 2024. október 09. napján benyújtott felülbírálati indítványában foglaltak szerint a feljelentést elutasító határozatból, és a közzétett anonimizált iratjegyzékből megállapítható volt, hogy a nyomozó hatóság az ügyben érdemi nyomozati cselekményt nem végzett, csak a feljelentésben előadottak és az annak alapjául szolgáló internetes cikkben írtak vizsgálatára szorítkozott, valamint pusztán két további, a feljelentésben hivatkozott államtitkári nyilatkozattal ellentétes tartalmú, a szóban forgó egyészségügyi informatikai rendszerek vonatkozásában megelégedettséget kifejező nyilatkozat alapján jutott arra a következtetésre, hogy az informatikai fejlesztések a pályázati kiírásnak megfelelően valósultak meg, és valamennyi korábbi hiba orvoslásra került. Ezt követően a feljelentést – bármiféle érdemi nyomozati cselekmény elvégzése nélkül- elutasította. Erre figyelemmel az Integritás Hatóság nem találta megalapozottnak azon nyomozó hatósági kijelentést, miszerint bűncselekmény elkövetésének vagy vagyoni hátrány bekövetkezésének valószínűsítésére utaló adatot, tényt, vagy körülményt a nyomozó hatóság nem tárt fel a feljelentés vizsgálata során.
A Hatóság szerint – figyelemmel arra is, hogy jelentős összegű közvagyon érintett az ügyben – szükséges a nyomozás elrendelése annak felderítése érdekében, vajon felmerült-e annak lehetősége, hogy azon közbeszerzési eljárásokban, melyekben a cikkben említett cég – egyedül, vagy konzorcium tagjaként- lett a nyertes ajánlattevő, érkezett-e be másik ajánlat, a beérkezett ajánlatok közül hány lett és milyen okból érvénytelen, illetve a nyertes ajánlattevő ajánlati árai tekintetében felmerül-e a túlárazás gyanúja, és amennyiben igen, az ajánlatkérőnek ezt észlelnie kellett volna-e. Ugyancsak indokolt lehet a műszaki teljesítések minősége, annak igazolása, és az ehhez kapcsolódó kifizetések vizsgálata, szükség esetén igazságügyi szakértő kirendelésével annak érdekében, hogy megalapozottan lehessen további jogkövetkezményeket levonni az ügyben.
A Budai Központi Kerületi Bíróság a Hatóság által benyújtott felülbírálati indítványnak helyt adott, a nyomozó hatóság feljelentést elutasító határozatát hatályon kívül helyezte, ezzel a nyomozás külön döntés nélkül megindult.

