JOG/53/2025. sz. felülbírálati indítvány

Cikk publikálásának ideje:

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya 29022/323-5/2025.bü. számú határozatában a hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt tett feljelentést – mivel a bűncselekmény gyanúja hiányzik – elutasította.

A nyomozó hatóság feljelentést elutasító határozata ellen az Integritás Hatóság felülbírálati indítványt nyújtott be, indítványozta a határozat hatályon kívül helyezését, és a nyomozás elrendelését.

Az ügyben a feljelentés alapját képező, az egyik internetes portálon megjelent cikk arról írt, hogy a nemzetközi egészségügyi ellátások pénzügyi elszámolásáért felelős informatikai rendszer nem tölti be hiánytalanul a funkcióját amire létrehozták, ennek ellenére azt a megrendelő kifizette, sőt, további szerződéseket kötött az üzemeltetésére úgy, hogy az átvételkor is ismert és rögzített hibák kijavítása nem történt meg. A rendszert az Állami Számvevőszék is vizsgálta, és a 2025. februárjában nyilvánosságra hozott „Az egészségügyi ellátások nemzetközi elszámolásának ellenőrzése” című jelentésében rögzítette egyebek között, hogy a fejlesztés megvalósítására kötött szerződés, az informatikai szakalkalmazás beszerzése nem volt megfelelő, nem készültek el az elszámolásokhoz szükséges nyilvántartások, így a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a külföldi ellátók felé nem tudta érvényesíteni visszatérítési igényét.

A Hatóság 2025. június 04. napján benyújtott felülbírálati indítványában foglaltak szerint a feljelentést elutasító határozatból, és a közzétett anonimizált iratjegyzékből megállapítható volt, hogy a nyomozó hatóság az ügyben érdemi nyomozati cselekményt nem végzett, csak a feljelentésben előadottak és az annak alapjául szolgáló internetes cikkben írtak vizsgálatára, és a számvevőszéki jelentésben foglaltakra szorítkozott. A nyomozó hatóság álláspontja szerint sem vagyonkezelői kötelezettség megszegésére, sem vagyoni hátrány bekövetkeztére utaló adat nem merült fel az ügyben, amit alátámaszt az is, hogy az Állami Számvevőszék az ellenőrzése lefolytatását követően nem tett feljelentést, noha ez kötelezettsége lett volna, ha bűncselekmény gyanúját észleli. Ezt követően a feljelentést – bármiféle érdemi nyomozati cselekmény elvégzése nélkül- elutasította.

A Hatóság szerint – figyelemmel arra is, hogy jelentős összegű közvagyon érintett az ügyben – szükséges a nyomozás elrendelése annak felderítése érdekében, hogy a közbeszerzési eljárások során benyújtott ajánlatok esetében felmerült-e a túlárazás lehetősége, jogszerűen zajlott-e a nyertes ajánlattevők kiválasztása, továbbá az eljárások eredményeként megkötött számos szerződés műszaki tartalmának, és az eredeti célkitűzésnek, valamint a felhasználói elvárásoknak megfelelt-e a fejlesztések eredményeként beüzemelt informatikai rendszer.

Ugyancsak indokolt felderíteni azt is, hogy keletkezett-e vagyoni hátrány abból kifolyólag, hogy ezen informatikai rendszeren keresztül a NEAK a külföldi ellátók felé nem tudta érvényesíteni visszatérítési igényét. Mindezek eredményeként, az így elvégzett nyomozati cselekmények után lehetséges a további jogkövetkezmények levonása az ügyben.

A Budapesti Gazdasági Ügyészség 2025. július 08. napján kelt átiratával arról tájékoztatta a Hatóságot, hogy a felülbírálati indítvány elbírálását mellőzte, figyelemmel arra, hogy az ügyészség a nyomozó hatóság feljelentést elutasító határozatát 2025. június 26-án hivatalból hatályon kívül helyezte.