JOG/107/2025. sz. felülbírálati indítvány
Cikk publikálásának ideje:
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Vizsgálati Osztály a 64010/185/2024. bü. számú határozatával a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 396. § (1) bekezdésébe ütköző költségvetési csalás bűntett és más bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – megszüntette.
A nyomozó hatóság eljárást megszüntető határozata ellen az Integritás Hatóság felülbírálati indítványt nyújtott be, indítványozta a nyomozó hatóság határozatának hatályon kívül helyezését, és a nyomozás folytatását.
Az ügyben érkezett bejelentés lényege szerint a feljelentett személy bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalást hajtott végre egy építkezés megvalósítása során. Színlelt meghívásos közbeszerzéssel, látszólagos versenyeztetéssel választotta ki a barátja építőipari cégét a munkára. Ezen túlmenően az építési engedélyektől és a tervektől, valamint a szerződés költségvetésétől is eltérve hajtották végre az építkezést. Az Építési Hatóságot és a Belügyminisztériumot is megtévesztve, valótlan tartalmú teljesítéseket igazolt le a polgármester a kifizetésekhez, ebből adódóan a jogtalanul és csalással kifizetett pénzösszeg meghaladja az 55 millió forintot.
A Hatóság 2025. november 28. napján benyújtott felülbírálati indítványában foglaltak szerint az eljárást megszüntető határozatból megállapítható volt, hogy a nyomozó hatóság eljárása során nem tett meg mindent a tényállás teljes körű felderítése érdekében.
A Hatóság szerint szükséges a nyomozás folytatása annak megállapítása érdekében, hogy milyen szempontok alapján választotta ki az Ajánlatkérő az ajánlattételre meghívott gazdasági szereplőket, ennek körében meggyőződött-e teljesítési képességükről, valamint szakmai megbízhatóságukról, és mindezt miként dokumentálta. Különösen indokolt továbbá az ajánlattevők egymás és a bejelentéssel érintett polgármester közötti lehetséges kapcsolatainak és magatartásuknak, a becsült érték és az ajánlati ár összefüggéseinek, valamint az esetleges túlárazás kérdésének a vizsgálata is.
A felülbírálati indítványnak a Miskolci Járási Ügyészség helyt adott és a megszüntető határozatot hatályon kívül helyezte, valamint az eljárás folytatását rendelte el.

